Kitwood volt az első, aki arról írt, hogy a demens ember személy mivoltát mások segíthetik fenntartani a kapcsolatokban, melybe beletartozik az ismeret, a tisztelet és a bizalom. (Kitwood, 1997, p. 8) A személyközpontú demens ellátás elsődleges kimenete ennek a személy mivoltnak a fenntartása - annak ellenére, hogy a személy mentális képességei erősen hanyatlanak. A személyközpontú demens ellátásban azt feltételezzük, hogy a demenciában szenvedő képes kifejezni, hogyan érzi magát: viszonylag jól érzi magát vagy rosszul. […] A viselkedésének van értelme, van jelentése. A viselkedésével fejezi ki, hogy jól vagy rosszul érzi magát. Kitwood szerint a problémás viselkedés, apátia vagy szorongás gyakoribb olyan ellátásban, amelyben az ellátottak személy mivoltukban nem kapnak kellő támogatást. Ha az ellátás támogató, akkor az ellátott jól-léti szintjére nagyobb figyelmet szentelnek. A személyközpontú gondoskodás nem csupán technika, módszer, hanem értékrend, etikai hozzáállás és szemlélet is. Értékrend abban az értelemben, hogy „középpontban az ember”, vagyis nagyobb hangsúlyt kap a személy, mint a betegsége: egészségügyi szemlélet helyett szociális szemlélet. Az etikai hozzáállás azt jelenti, hogy a személyközpontú gondoskodást nyújtó szakemberek a demenciával küzdőt személynek tekintik, aki egyszeri és megismételhetetlen, aki végtelenül értékes, akinek van személyisége, akinek van spiritualitása, vannak érzelmei. Szemléletében egyértelműen érvényesül az, hogy a segítő szakember társa a demenciával küzdőnek. Társ, „legjobb barát”, a demenciával küzdő személynek az „embere”. Ez egyben pozitív szemlélet is: arra fókuszálunk, ami még van, és nem arra, ami már hiányzik Ennek következménye például az „erősségekre épülő állapotfelmérés”. Az intervenció célja a megerősítés.

Kitwood az új kultúra leírásában a demenciát inkább fogyatékosságnak, mint betegségnek írja le. Szerinte a demens ellátás kreatív, dinamikus munka, nem segédmunka, melyet senki sem csinál szívesen. Maga a demenciában szenvedő, és akik törődnek vele, rendelkeznek egy olyan szaktudással, amely legalább olyan fontos, mint az agytudomány. Minden ember egyenlő, kognitív képességektől függetlenül. Az ellátás feladata a személy mivolt fenntartása, az egyediség és az individuum elismerése diagnózistól függetlenül. A problémás viselkedés egy kísérlet a kommunikációra. Ebben az új kultúrában a demens ellátás érzelmi munka, éppen ezért az itt dolgozóknak is szükségük van a személy mivoltuk fenntartására, őket is tisztelni kell, ha jó munkát akarunk tőlük.

Mi a Legjobb Barát Modell? Szemlélet: „Nemcsak az a fontos, mit teszel, hanem az is, hogy jelen vagy.” A gondozó, akár családtag, akár gondozónő a házi segítségnyújtásban vagy ápoló az intézményi ellátásban barátként van jelen a félelemben, elveszettségben élő számára, hogy biztonságot, megértést, elfogadást nyújtson. „Jelen lenni” azt is magával vonja, hogy az, amit tesz a gondozó (pl. fürdet), arra fókuszál egészen, és a figyelme arra, akivel teszi, összpontosul egészen. Miközben fürdet, nem arról beszél, milyen gondjai vannak otthon, hogy a gyerekei ilyenek, meg olyanok, hanem inkább dudorászik vagy rövid kedves mondatokat, bíztatásokat mond, ami megnyugtatja a demenciában szenvedőt. A szemlélet alapgondolata: a gondozott nem tárgy, hanem személy, akinek vannak érzései, különleges értékei: egyszeri és megismételhetetlen, amint mindnyájan azok vagyunk. Arra tanítjuk a munkatársakat, hogy a gondozottban fedezzék fel az embert, akiben ott él a múltja, a családja, a foglalkozása, akinek vannak hobbijai és vágyai, és vannak jó és rossz napjai. A demencia ellátás, amely a betegségre fókuszál és nem figyel magára az emberre, a beteget könnyen passzív tárgynak tarthatja. A Legjobb Barát Modell ezzel szemben a személyre figyel, nem azt mondja a betegre, hogy demens, hanem azt, hogy ő Kati néni, aki demenciában szenved.